Utasaink élménybeszámolói
Kína
Utazni jó! De hogyan? Repülővel, autóbusszal, vonattal? Egyénileg, vagy csoportosan? A legjobb az, ha az ember beugrik egy utazási irodába és információkat kér. Itt van például a Multigo Utazásszervező Kft. a II. kerületben, a Frankel Leo út 5l szám alatt. Tudják ott, ahol korábban az Exotic Travel irodája volt, még korábban pedig a HVG Exotic útjait szervezték. Belépek az ajtón és tágas, modern bútorokkal, széles pultokkal felszerelt irodában találom magam. Persze a rám mosolygó csinos lányt választom, nem pedig a másik oldalon ülő fiút! Érdeklődéssel tekint rám.
Itt a tavasz, utazni kell! Egy-két rövid konzultáció a Multigo vezetőivel és rövidesen irány Kína.
Sokan vannak. Mindenütt sokan vannak. Minden műemléknél, palotánál, a Nagy Falon, a Tiananmen téren / Mennyei Béke Kapujának Tere / és a szemlélődő turistáknak legfeljebb csak 4-5 %-a külföldi. A többiek mind kínaiak, hangosak és nyomulnak. Nekünk is nyomulni kell, ha látni akarunk valamit a pénzünkért. Persze nem mindenki hangos, csak egyesek, de az ő hangjukkal tele van minden tér, terem, díszkert. Gyenge idegzettel vállalható egy kínai út, de gyenge fülekkel nem ajánlatos. Egyébként mindig vidámak, jókedvűek és barátságosak a külföldiekhez. Nem egy elnyomott és depressziós nép benyomását keltik. Kedvesek és segítőkészek, csak az a baj, hogy nem nagyon értjük, mit is mondanak. Az európai nyelveket / főleg az angolt / többen is beszélik, de többnyire színtiszta kínai kiejtéssel. Az idegenvezetők szerencsére kivételt képeznek ez alól. Ők többnyire felsőfokú végzettséggel és nyelvtudással vezetik a külföldieket, és ha elfogadható szinten beszéljük a megfelelő nyelvet, akkor jól el lehet velük társalogni.
A hat órás időeltolódást azért megérzi a szervezetünk és el kell telnie egy-két napnak, mire „egyenesbe jövünk”. A Hainan kínai légitársaság közvetlen járata vitt minket Pekingbe, és a hajnali érkezés utáni városnézés egy kicsit bizony kikezdte az erőnlétünket. / Mint minden országban, itt is csak 14.00 óra után állnak a szállodai szobák az utasok rendelkezésére. / De a látnivalók kárpótolnak mindenért, még a dermesztő hidegért is. Peking ugyan Ankarával, Calabriával és Madriddal van közel azonos szélességi fokon, áprilisban viszont gyakran hűvös és esős az éghajlata. Ennek okát különböző földrajzi tényezőkben kell keresnünk. Nos, reggel nyolc óra körül a Nyári Palotához érkezve, igencsak didergősre sikerült a belépőnk. De nem is olyan könnyű egy palotába, vagy régi kínai templomba betérni. Először ugyanis egy szellem-küszöbön kell átlépnünk, amely meglehetősen magas. Ez azért készült, hogy a gonosz szellemek kívül rekedjenek. Ők ugyanis nem tudnak ugrani, csak egyenesen haladni. Néhány méterre a magasított küszöbtől mindezek ellenére még egy két-három méter magas fal is utunkat állja. Ezt azért építették, hogy a gonosz szellemek nekiütközzenek, ha mégis sikerült valahogyan a küszöbön túljutniuk. Itt bizony elakadnak, mivel egy szellem nem képes cikk-cakkban mozogni, ő csak egyenesen tud lépegetni. A korábbi évszázadok kínai bölcsei, valamint a paloták és templomok építői valószínűleg előre látták, hogy idővel olyan szellem-mutánsok fognak kialakulni, amelyek mégiscsak képesek lesznek a küszöböt átugrani. Annyi eszük persze nem lesz, hogy a pár méterre álló falat megkerüljék.
Mi mindenesetre bejutottunk a palotákba és a templomokba, ami ékes bizonyítéka annak, hogy jó szellemek vagyunk. A látvány mindenütt csodálatos volt. A kínaiak vallásosságáról, a különböző vallások együttéléséről itt nem kívánok írni, hiszen ez messze vezetne az utazási impresszióktól, másrészt pedig már nálam sokkal elhivatottabbak is foglalkoztak ezzel a témával. Nekem elsősorban az tűnt fel, hogy a mai kínaiak milyen profán módon viszonyulnak ezekhez a szent helyekhez. Az Ég Temploma melletti hosszú, fedett folyóson pl. sok idősebb embert láthattunk, akik kis padokon, vagy székeken ülve kártyáztak és dominóztak, valamint egy-egy zeneszerszám vagy zenegép hangjaira táncoltak és énekeltek. A jellegzetes kínai torna sem hiányzott a paloták és templomok melletti kisebb- nagyobb terekről. Legalább hatan-nyolcan mozogtak ritmikusan a felcsendülő zenére. Egyesek idővel kiálltak közülük, mások meg beálltak, és nem zavarta őket, hogy számtalan ember vonul el mellettük, bámulja meg őket. Csak teljesen átszellemült arcuk mutatta, hogy ez egy kicsit több, mint egy egyszerű gimnasztika.
Peking jelenleg egy 15 milliós város, már hat széles / kétszer három- vagy kétszer négysávos / körgyűrűn ömlik a forgalom. Autó autó hátán, rengeteg autóbusz. Naponta ezer új járművet léptetnek be a forgalomba. A metró vonalak hossza már 80 km. / ennek a fele a 2008-as olimpiára készült /.
Van persze kerékpár sáv is mindkét oldalon, de kerékpárost már alig látni / a belső városrészekben / - mindenesetre kevesebbet, mint Budapesten. Inkább kis mopedek száguldanak az út két, elkerített sávjában. Sokan emlékszünk még azokra a régi filmfelvételekre, amikor a Tiananmen téren zöldre vált a forgalmi jelzőlámpa és megindulnak a kerékpárosok százai – középen néhány autó. Nos, ez már a múlt. A hatalmas téren átmenő óriási forgalom résztvevői elsősorban gépkocsival közlekednek. Modern nyugati, ill. kínai gyártmányú kocsik népesítik be az utakat, taxiból is sok van, szépek, kényelmesek és olcsók. A taxisok meg csak hosszas rábeszélés után fogadnak el némi borravalót / pl. hatvan forintnak megfelelő összeget egy jó félóra taxis száguldás után /. A borravalóról jut eszembe, hogy bort ritkábban isznak a kínaiak, de a sört egyre jobban kedvelik. A sörgyártás modern technológiáját a németek hozták be a XX. század elején – de úgy tűnik, hogy valamit Münchenben felejtettek.
A Peking-opera egy műfaj. Többnyire történelmi témákat, vagy a kínai mitológia egyes történeteit dolgozták fel a produkciókban. Sajátos régi hangszerek kísérik a cselekményt, amelyet elénekelnek / az európai fülnek szörnyűséges, magas fejhangokon /, eltáncolnak, eljátszanak és még egy kis akrobatika is járul mindezekhez. A színészeknek meglehetősen sokoldalúnak kell lenniük – és azok is. Sajátos élményt jelent a Peking-opera megtekintése – a külföldiek teherbírását figyelembe véve, vannak egy-másfélórás előadások is. Érdemes megismerkedni ezzel a műfajjal.
A pekingi kacsa is legalább olyan híres és népszerű, mint a Peking-opera. A kacsa különleges ízét állítólag az eredményezte, hogy régebben Peking környékén tenyésztették őket és az állatokat lábon hajtották fel a fővárosba. A hosszú úton leadták a húsukat fedő zsírréteget és így megsütésük után különleges élvezetet nyújtottak a fogyasztóknak. A hagyományt ma is ápolják valamilyen modern megoldással. Egyébként gyakran mondják, hogy a kínaiak mindig esznek. Ez nem igaz. De nagyon sokan vannak, és valaki mindig eszik. Étkezési kultúrájukat látva, viszont hihető az a vélemény, miszerint, ha egy kínai egy kicsit többet keres, akkor egy kicsit többet eszik. Ha még jobban keres, akkor még többet eszik. Ha ennél is jobban keres, akkor mást is vesz magának.
Xianban szemlét tartottunk az agyaghadsereg felett. Kínai parasztok kutat akartak ásni, és egy egész hadseregre bukkantak. Minden katonát más-más harcosról mintáztak meg a kor művészei, hiszen egy sincs közöttük, aki hasonlítana a másikra. A császár először egész hadseregét magával akarta vinni a túlvilágra, de tanácsadói meggyőzték, hogy a birodalmat halála után is számos veszély fenyegeti, a Nagy Fal önmagában kevés ahhoz, hogy megvédje az országot, a győztes, harcedzett hadseregre ezután is szükség van. Talán elég lesz az is, ha az élethű szobrok kísérik el az uralkodót hosszú útjára.
A feltárás – amely még ma is tart - és a bemutatás legalább annyira lenyűgöző, mint a harcosok megformálása. Egy hatalmas, magasan ívelő csarnokot hoztak létre a szobrok bemutatására, ahol a látogatók százai-ezrei tolakodás nélkül körbejárhatják a leleteket. A bejárattal szemben rögtön láthatják a hadrendben menetelő katonákat, elővéddel és oldalvéddel. Egy kicsit távolabb meg lehet nézni az eldőlt és részben összetört agyagszobrokat, ahogyan kiásták őket / az eredeti tető fa gerendázata néhány száz év elteltével elkorhadt és már nem tudta fenntartani a kívülről ránehezedő súlyt – a földréteget /. Még távolabb megtekinthetjük a restaurátorok csoportját is munka közben, és mellettük a már félig helyreállított szobrokat. Ki tudja, meddig fog még tartani ez az aprólékos munka? A másik oldalon visszafelé jövet pedig tanúi lehetünk, ahogyan néhány régész szakszerűen kiássa, kiemeli a földbe nyomódott katonákat.
Sanghajnak jelenleg kereken 20 millió lakosa van, a lakosok fele a belvárosban él mintegy 600 négyzetkilométeren, a többiek pedig a külvárosokban. Míg a belvárost – mint Pekingben is – az 50-60 emeletes toronyházak uralják, a külvárosok szerkezete egy kicsit lazább. A repülőtérről egyébként a világ első mágnes vasútján is be lehet jutni a városközpontba, autóbusszal az út a gyorsforgalmi pályán kb. másfél órát tart. Elkövették ugyanis azt a hibát, hogy a centrum felé közeledve, helyenként csak kétszer háromsávosra építették az utat, és így elég gyakori az autók torlódása. Ezen még a fantasztikusan bonyolult, de nagyvonalú le- és felvezető rendszerek sem tudnak olykor segíteni. Az 50-60 emeletes toronyházak itt olyan átlagosak, mint nálunk a Nagy-körút négy-öt emeletes épületei. Egyes jellegzetes és kiemelt építmények szinte kiugranak a kisebb, hatvan emeletesek tömegéből. És minden ház más formát mutat, ill. három-négy épület ugyan nagyjából egyforma, mintegy építészeti csokrot képezve a házrengetegben. Kimeríthetetlen fantáziával és elég széles helyközökkel építik folyamatosan őket. Az utcák is szélesek, de mit segít ez, ha egyre több az autó. Ez már bizony jócskán a XXI. század – méltó várost választottak a Világkiállítás – 2010 megrendezésére.
Utolsó kirándulásunk „Kelet Velencéjébe”, Suzhou-ba / ejtsd Szu-csó / vezetett. Emberemlékezet óta itt van a selyemgyártás talán legfontosabb központja. Hajókázás a csatornákon, a piac meglátogatása – ezek persze a legérdekesebb programok. Itt még találkozhatunk egy igazi, hagyományos kínai piaccal, ami egyébként azt jelenti, hogy több utcán át bolyongunk és figyeljük az itt zajló életet. Van egy mondás, miszerint a kínaiak mindent megesznek, ami él és mozog. Ez bizonyára nem egészen így van, de a látottak alapján a mondás közel járhat az igazsághoz. Gyömbér, többféle mangó-gyümölcs, élő angolnák, kacsabél / tisztítva és megsütve fogyasztják /, sóágyban hetekig érlelt kacsatojás és kopasztott, frissen főtt veréb. Ez utóbbi standnál volt a legélénkebb a forgalom. Kettesével-hármasával vitték nejlon-tasakokban a még párolgó, frissen főtt verebeket csőröstől, lábastól, mindenestől. Suzhou-ban / Szu-csó / még látni valamit a kínai közelmúltból, hiszen ez egy kisváros – két és félmillió lakossal. Ha a külvárosokat is hozzászámítjuk, akkor a lakosság száma persze öt millió.
Milyen ország Kína? Fejlett, fejletlen, fejlődő? Ha a városokat vesszük szemügyre, akkor a világ egyik legfejlettebb országának is tekinthetjük. De tudjuk, hogy vidéken, a falvakban, különösen a nyugat-kínai elmaradott területeken egy fejletlen ország képe fogadja a látogatót. Mindezeket figyelembe véve, valószínűleg helyes az a megállapítás, miszerint Kínát a fejlődő országok csoportjába kell sorolnunk. A Kinai Kommunista Párt távlati, 100 éves tervében a fejlett szocializmus felépítése a cél.
Szabó László Tibor