Utasaink élménybeszámolói
Baltikum
Már megint utazom. Belépek a Multigo Kft. irodájába és a csinos ügyintéző már régi ismerősként üdvözöl. A legutóbbi utazás óta ő egy fokkal szebb lett, én meg egy kicsit öregebb. De mit számít ez, ha a Baltikumba készül az ember. Hosszú autóbuszos út vár rám egészen Észtország fővárosáig, Tallinig, majd átkelve a Finn-öblön Helsinkiben is körülnézünk. A Multigo ügyintézése most is kitűnőnek bizonyul és már zötyögünk is a Szlovák határ felé.
Az egykori Felvidék - ma Szlovákia - tájaival nem lehet betelni. A megállók - rövid városnézések - Selmecbányán és Körmöcbányán visszaidézik a fényes múltat, amikor még működtek a híres bányák és régi királyaink aranypénzt verettek itt. Egyébként Körmöcbánya pénzverdéje még ma is üzemel, a szlovák euro-érméket ebben a városban készítik. Hát ezen a területen bizony lehagytak minket. Ki hitte volna ezt néhány száz évvel ezelőtt?
A Kárpátokon történő átkelés mindig gyönyörű élmény, de előtte még látjuk Árva várát. Az autóbusz ablakán keresztül sikerül egy fotó erejéig elcsípni ezt a csodát, csak a kacsalábak maradtak le a képről, amin állítólag a vár forog. Sebaj, estére már Tarnówban vagyunk, Bem apó szülővárosában. Ez már Galícia, valamikor a szegénység egyik szinonimája. Most csak ámulunk és bámulunk, hogy milyen takaros városokon és falvakon suhanunk át. És milyen sűrűn lakott ez a vidék. Ki hitte volna? Sok szép és szemérmes jólétet sugárzó ház minden településen. Építészetileg szemet rabul ejtő, új vagy épülőfélben lévő templomok. Csak azon csodálkozunk, hogy honnan van pénzük ezeknek a kis helységeknek ekkora templomokra? A katolikus egyház nagyhatalom Lengyelországban.
Tarnów házai visszacsalogatnak minket a jó öreg Osztrák-Magyar Monarchia korszakába. Este a főtéren koncertet adnak, él ez a város. Természetesen meglátogattuk Bem apó síremlékét is, amely szintén felejthetetlen élmény az odalátogatónak. Egy szép kis park közepén fekvő, még kisebb tó szigetén hat korinthoszi oszlop tartja a kőszarkofágot, amelybe hamvait elhelyezték. Mint tudjuk, Bem tábornok a magyar szabadságharc leverése után a török szultán szolgálatába állt és a szíriai Aleppo városának kormányzója lett Murat pasa néven. Át kellett térnie az iszlám hitre, csak így folytathatta katonai pályafutását. A lengyel katolikus egyház viszont ennek következtében nem engedélyezte testi maradványainak a megszentelt lengyel földben való elhelyezését. Maradtak tehát a korinthoszi oszlopok és a szép, egyben szellemes megoldás. A katolikus egyház Lengyelországban ugyebár mindig is nagyhatalom volt.
Már a litván tájakon járunk, hegyet itt nehezen talál az ember, az ország legmagasabb pontja a tengerszint feletti háromszáz méter körül van. Kaunas viszont egy nagyon kedves kisváros. A két világháború között Litvánia fővárosa volt, most is van számos lakója, de a hangulata, az hamisítatlan kisvárosi. Ezért kell feltétlenül meglátogatni, ha arra jár az ember. Vilniuszt, a jelenlegi fővárost, visszaútban érintettük, szép sétáló utcáját több régi, értékes templom is szegélyezi, a boltokban és az utcai elárusító helyeken borostyán borostyán hátán. Csak azt nem tudja a szerencsétlen turista, hogy melyik az igazi és melyik a tökéletes utánzat. Persze az árak eligazíthatnak ebben is, de biztos, ami biztos, többen borostyán nélkül maradtak csoportunkból. Azért ebben is van valami jó, hiszen dagadó pénztárcával tértünk haza.
Egyre több erdő az utak mentén, egyre kevesebb város és falu. Tudjuk, hogy nem nagy lélekszámúak ezek a balti államok, - főleg ha Kínához viszonyítjuk őket. De azért lehetnének valamivel többen is. Főleg, ha a balti lányokra gondolok! Magasak, karcsúak, szőkék, csodálatosak! Ha újra házasodnék, innen vinnék haza feleséget! De harmadjára házasodni? Ez még egy férfinek is sok!
Végre Rigába érkeztünk! Jelentős, nagy léptékkel felépített város, de nélkülözi a megapoliszok minden hátrányát. A belvárosi séta az egyik legszebb élményt jelentette utazásunk során. Kezdjük rögtön a sörfőzők utcájával, vagyis az Aldaru utcával. A kitűnő rigai sört ma is Aldarisnak hivják, - el ne mulasszák megkóstolni, ha ott járnak. Láttuk a hóhér házát is. Ablaka alatt sok-sok vörös rózsa díszelgett. Egy középkori szokás szerint ugyanis ha valakit halálra ítéltek és a hóhér nem értett egyet az ítélettel, akkor egy szál vörös rózsát helyezett ki az ablaka alá. Ezzel jelezte, hogy bár le fogja nyakazni a szerencsétlent, de az elítélt a kivégző teljes szimpátiáját élvezi. Ki tudja, mennyi lehet mostanság a halálra ítéltek száma, hiszen több vörös rózsát láttunk az épületen. Mi megúsztuk.
Richard Wagner egykori lakóházát is megtekintettük, ma valamelyik rigai hangászegylet székháza. Ne tessék mérgesen nézni rám! Az ő idejében nálunk többnyire még így emlegették a zenészeket. Wagner állítólag a hitelezői elől menekült el Rigából, amely akkor egy gazdag Hanza-város volt. De volt itt korábban mindenféle idegen uralom. A svédek is hódítottak errefelé és a 17. században vaskézzel vezették be az általános tankötelezettséget! Ez egész Livóniára vonatkozott, amelybe Észtország és a mai Lettország egy része tartozott. De hódítottak ezen a tájon dánok, a Német Lovagrend, a lengyelek, az oroszok is. Még ma is állnak a Német Lovagrend egykori várai itt és ott, pl. a lettországi Césis és a litvániai Vytautas. Ezek ma már természetesen csak turista látványosságok. Nem olyan nagyok, mint gondolnánk, de sajátos hangulatuk miatt érdemes megtekinteni és bejárni őket.
Elértük Észtországot! Csoportunk legbátrabbjai Pärnu strandján rohannak be a Balti-tengerbe. Aránylag nem sokáig maradtak a vízben. A levegő hőmérséklete délután öt óra felé 15 Celsius fok volt, a vízé pedig 17. Tehát érdemesebb lett volna a vízben maradni, de útitársaink mégis kijöttek. Tallinban egy kicsit talán melegebb volt így augusztus derekán, de az eső gondoskodott róla, hogy ne poros utcákon bandukoljunk fel a várnegyedbe. Tallin talán a legszebb a balti városok között. Számos régi épülettel, jól karbantartott várnegyeddel, büszke bástyákkal és várfalakkal rendelkezik. A főtér tele van kávéházakkal és éttermekkel, de a környező utcák is. No, meg turistákkal.
Elzavartuk az esőt és másnap indultunk a komppal Helsinkibe. Az utóbbi években sokat fejlődtek ezek a nagy átkelő hajók. Minden szegletben étterem, kávézó vagy büfé található. Az utas vagy beül és rendel valamit északi árakon / ez számunkra rosszabb, mint a nyugati árak / vagy kimegy a fedélzetre és élvezi a Finn-öböl szépségeit. Olyan mint egy mosogató vályú, - jegyezte meg valaki. Bizonyára a víz koszos-szürke színére gondolt. A fagyálló utasok végig ülhetik az átkelés idejét a fedélzeten, de be lehet menekülni az önkiszolgáló boltokba is. Régebben a turisták ebben a vámmentes övezetben annyi mindent összevásároltak, hogy ebbe többen bele is szakadtak. Ennek ma már nincs nagy jelentősége, ugyanis Tallinba visszatérve mindent meg lehet vásárolni egyazon pénzért, talán még olcsóbban is. Ezt azért ne vegyék tudományos megállapításnak, csak egy magyar turista egyszerű megjegyzésének.
Helsinkiben egy kicsit csalódtam. Van persze egy-két érdekes és értékes látnivaló, de a legnagyobb élmény a kikötői laci-konyha sátrában elfogyasztott sült lazac volt. Büszkék is a finnek erre a specialitásukra, amelyet többnyire kínai és más ázsiai nemzetek lányai készítenek a piaci forgatagban. Azért láttunk néhány finnt is a halak körül sürögni és forogni. Arra kérem a tisztelt olvasót, ne higgye, hogy felesleges volt Helsinkibe átruccanni. A szép finn lányokért még messzebbre is érdemes elutazni!
Szabó László Tibor